Oldalak

2016. január 2., szombat

Év végi összefoglaló, 2015

Na ez az év is eltelt. Méghozzá milyen gyorsan. :O Sok minden történt velünk, nem is tudom hol kezdjem. Hát, nem szakadtam meg a blogolásban az a helyzet. :"D Mindig volt valami ami miatt vagy elfelejtettem, vagy nem volt időm, általában azonban csak lusta voltam az íráshoz. Haladgatunk az agilityvel, már csak a hintát kellene összerakni, és aztán már csak nekem kellene ügyesedni. Így belegondolva jó lassan haladunk, mondjuk amennyit én járok edzésre, ez valahogy nem is meglepő. Sajnos a buszozás nem tartozik a kedvenceim közé, hiszen van egy átszállás is míg odaérek, és ott 20 perc a csatlakozási idő általában. Ehhez nagyon korán is kell kelnem, és egy órával korábban odaérek Monorra, minthogy elkezdődne az edzés. Kisétálok a kutyasuliig, ez kényelmes tempóban durván 15-20 perc, aztán még ott sétálunk a határban. Ez így jó is, csak igazából a suli miatt is hulla fáradt vagyok, ez a koránkelés és a hideg meg így duplán rátesz. :D De teljesen megéri elmenni, csak nekem kellene összeszedni magam. Tavasszal megvolt a szokásos nyírás is, és szintén ekkor kezdtünk el komolyabban canicrossozni. Májusban a Magyar Mudi Egyesület kiállítására mentünk, ami szuper volt, első helyen végeztünk hobbi kategóriában. :) <3 Nyáron mentünk edzésre, jártunk futni, és még terelni is eljutottunk kőkemény egy alkalommal. Szeptemberben elmentünk az első CC versenyünkre is, amit az Összefogás a Szánhúzókért Alapítvány szervezett. Nagyon jó volt, mondjuk rájöttem, hogy van még hova fejlődnöm. Na igen addig azt hittem, hogy jó tempóban futok, és megy ez nekem. :P Na mindegy, a lelkesedést ez sem töri le, majd belehúzunk. Most majd megpróbálok többet járni edzésre is, aztán remélhetőleg eljutok versenyre is, bár egyelőre csak nem hivatalosra akarok, hogy kipróbáljam milyen is ez. Kicsit ráfeküdtünk az engedelmesre is, mondjuk a céltól még messze vagyunk, de ez is alakul szerencsére. ^^ 
Eközben nekem ugye iskola is van, ami őszintén szólva a halálom, mert az egész oktatás bénán van megcsinálva, és rengeteg idő és energia az, hogy legalább egy erős 4-es átlagom legyen, ez is úgy, hogy sokszor még éljfélkor is tanulok mint a gép, és Csinire is kevesebb időm jut hétköznap.. De mos a téli szünet jól telt szerencsére, hiszen nem voltam 8-tól 5-ig suliban. :D :) 
Mindenkinek Sikerekben, és kutyázásban gazdaj Új Évet! ^^












2015. október 24., szombat

Ősz

Megint ősz. Ebben csak az iskola a rossz. Rengeteget kell tanulni, egyre magasabbak az elvárások, egyszerűen nevetséges. 8-4-ig iskolában vagyok jó esetben, hazaérek, kicsit foglalkozok Csinivel amíg nincs sötét, aztán 6 körül elkezdek tanulni. Sokszor még hajnalban is a házikat csinálom, vagy a dolgozatokra tanulok, Főleg amikor egy hétre tömörítik az összes létező dolgozatot, és egy nap 2-3 tárgyból írunk, és akkor a felelést/röpdolgozatot még bele sem számoltam. ^^ Már most baromi fáradt vagyok, és nem tudom, hogy lesz ez majd egész évben. Na mindegy nem megyek ebbe bele jobb nem lesz, csak nagyon le vannak terhelve a diákok ma már. o.O Közben a magán életem is "csodálatosra" fordult. :'D Nem szoktam itt erről íni, hiszen nem ezért hoztam létre a blogot, de ez már kikívánkozott. :D
Nade Csiniről is írjak már. Szorgosan tanulgat, mostmár végre volt idm edzésre is menni. Büszke vagyok rá, nagyon ügyes már, a zónásokkal is jól haladunk. Újabban elkezdett körvonalazódni bennem, ha minden jól megy akkor az idei Monor Kupára már nevezek, és nem csak segítőként leszek ott. De ez még úgy is soká lesz, így addig eldől, hogy hogy lesz.
Szeptember 22-én volt a 2. évfordulója, hogy ide került:

Canicross, agility, terelés. versenyek, séták, és még sok dolog. :)






Eközben gyűlnek a videók is, igaz még akarok gyűjtögetni, és csak azután készítek egy nagyobb összeállítást.

2015. szeptember 6., vasárnap

VI. Örökbefogadó nap, és kutyás családi nap

Sziasztok! :)
Hát, mentségeket már nem is keresek arra, hogy miért nem írtam egy jó ideje. :D Beütött a suli is, és valahogy nem is nagyon volt miről írni.
-Nade most végre történt is valami érdekes a szürke hétköznapokban. Tegnap Csinivel a VI. Örökbefogadó napon jártunk. Sajnos nem maradtunk sokáig, így nem sok mindenre volt időm. De az a pár óra amit ott töltöttünk is nagyon jól telt. Rengeteg stand volt felállítva, ahol jobbnál-jobb dolgokat árultak.  Nagyon sok ismerőssel találkoztam, még ha csak pár szót is tudtunk váltani. Az egész esemény nagyon jól volt megszervezve, még a rossz időjárás sem befolyásolta a programokat.  Gyorsan regisztráltunk, és ezután lassan kezdődött is a canicross verseny. Lényegében emiatt mentem el, hiszen így ki tudtuk magunkat próbálni ebben a sportágban is. :)  3-4 fős csoportokban indították a versenyzőket, pár percenként. A startunk elég bénácskára sikeredett de utána gyorsan rájött Csini, hogy mi a lényeg. Elég gyorsan beelőzött minket a másik páros, ez pedig Csinit is zavarta, ezt úgy hozta a tudtomra, hogy bár előttem futott néha hátranézett, és ugatott, hogy ugyan menjek már gyorsabban. Pedig így is mindent beleadtam, az alap tempómhoz képest baromira futottam. A kanyarokat szerencsére nagyon jól vette, talán egy helyen kellett kicsit segítenem a végén. Különböző színű szalaggal voltak jelölve az irányok. Ha piros szalag volt felkötve a fára az az egyenes irányt jelölte, kékkel pedig a kanyarok voltak jelölve. Na én egy ilyet szépen be is néztem. Úgy a pálya felénél lehettem amikor továbbfutottam, és nem kanyarodtam le. Szerencsére hamar rájöttem, hogy nem jó helyen vagyok, így visszafordultam, és mentem a cél felé. Na igen az utolsó pár méteren már nagyon hulla voltam.  Hiába, hogy csak 1 km volt a táv, azt viszont olyan tempóban kellett (volna) lefutni, ami nekem még nagyon gyors volt. Ettől függetlenül baromi jó élmény volt, imádtam minden pillanatát. :)  Végre ezt is kipróbáltuk versenyszituációban, legközelebb majd méginkább menni fog remélem. Sok-sok edzés kell még addig, de menni fog. :) Képek sajnos nem készültek, illetve még nem nagyon találtam magunkról képet, remélem később rábukkanok 1-2 képre. :)

2015. június 25., csütörtök

Jutalomfalat 1.0

Majdnem egy hónap után újra itt. :D Igazából nem sok minden történt velünk, sajnos edzésen nem voltunk mióta utoljára írtam, remélhetőleg hétvégén eljutunk. Tegnapelőtt jutalomfalatot készítettem. Nagyon nagy sikere van, és elég sokáig el is áll. (2-3 hét hűtőben, ha nagytételben van, akkor fagyasztva még tovább)  Tehát délutáni utam a henteshez vezetett ahol vettem 1 kg csirkemájat. Otthon felkockáztam jutalomfalat méretűre, és egy tepsibe tettem. Lehetőleg próbáltam nem egymásra halmozni a jutit hanem szép sorban egymás mellé, hogy ne süljön össze. Egy órára tettem be 100 °C-n, Ezután kihúztam a tepsit, és megkevertem az egészet. Elég sok levet eresztett a máj, de ahogy ákevertem ez eltűnt. Itt még csak meg volt főve igazából, és kiengedte a vizet magából. Ezután betettem még egy órára 150 °C-on. Itt szépen átsült, mondjuk igazából a tepsi szélén lévők száradtak meg úgy, ahogy eredetileg akartam. Megint átkevertem, és itt már kikapcsoltama sütőt, és bennehagytam a tespsit amíg a sűtő ki nem hűlt. (kb. fél óra) Itt már nagyon jól nézett ki, átsült az egész, de nem volt kemény, igazából jó puha, így simán lenyeli Csini nem csámcsog rajta. Nagyon szereti Csini, két napja ezt használjuk, és így legalább én is tudom, hogy mit eszik. Nekem árban is jobban megéri, hiszen kb ugyan annyira jön ki mint a párzsi, vagy virsli, de sokkal egészségesebb. :)



2015. május 18., hétfő

Edzés 15.05.17

-Uuh tegnap végre megint eljutottunk edzésre, így sajnos egy hónap után. Reggel mi értünk oda elsőnek, de aztén szép lassan jöttek a többiek is. Még beszélgettünk, aztán kipakoltuk a pályát, ami jó sokáig tartott. Nagyon jó pálya volt, elég sok kerültetéssel, és olyan részek is voltak benne amik nagyon hasonlítottak egymásra, szóval néha megkeveredtem rendesen :D Volt benne szlalom is, ami szerencsére nagyon jól megy, nem hibázott eddig a bemenetnél. Sajnos a nagy meleg miatt nem volt valami formában, sőt elég lassúcska volt. Mondjuk ezt betudom inkább annak, hogy rég edzettünk, és amiatt volt lassabb. Tehát ez a része nem ment sajnos túl jól, mondjuk szépen lefutottuk egyben is a pályát a zónások kihagyásával, hibátlanul. :)
Edzés végén pedig alacsonyabbra vettük a pallót, és azon gyakoroltuk a zónát. Nagyon jól ment, tök gyorsan szalad végig rajta Csini, aminek nagyon örülök, és a zónája is nagyon jó már. Kipróbáltam a fényképezőt is, egész szép képeket lehet vele készíteni, mondjuk kell majd hozzá még egy jobb objektív. :D Regi is csinált pár képet Csini zónájáról:









2015. május 12., kedd

MME kiállítás 2015 Portelek

Sziasztok! :)
Na egy remek hétvégén vagyok túl, Csinivel a Magyar Mudi Egyesület kiállításán voltunk vasárnap. 9-re mentünk, akkor regisztráltunk is, még nem voltak sokan. Ezután szép lassan jöttek az emberek, összesen 44 kutya vett részt a kiállításon, de jöttek páran nézőnek is.  11 körül elkezdődtek az ösztönpróbák, mostmár nagyon bánom, hogy mi nem mentünk Csinnel, mert sikerült volna. :(  Na majd máskor. :D Az ösztönpróbák elég sokáig tartottak, addig nézelődtem, meg beszélgettem a többiekkel,csináltam pár képet is.
Olyan 13 órakor kezdődtek a kiállítások. Először minden kategóriában a kanok (kölyök, veterán, stb, a legutolsó kategória volt a hobbi. Szóval huh, hát ez sem fél perc volt, de nagyon jól el lehetett ütni az időt. Végre találkoztam a Mudimentő Egyesület tagjaival, akik nagyon kedvesek voltak, és Csini is tetszett nekik, sokan mondták, hogy rengeteget változott, aminek örülök. Volt ott egy tó is, ahova lementünk "úszni", illetve majdnem én úsztam mert csúszott a lépcső őrültke meg bele akart lökni. Nade győztem, végül is egy kis jutalomfalat hatására belement, mondjuk jól megfontolta XD

Ez mii?
Akkor buborékolok :D


































-Mióta megtanult buborékolni az orrával, azóta tökre rákattant, most is nagyon beleélte magát, utána meg nézett rám vizes pofival, hogy hol a jutalomfalat. :D
-Aztán végre a Hobbi szuka kategória következett, mi voltunk az elsők, 38-as rajtszámmal. Körbevezettem Csinit a ringben, közben figyeltem, hogy normálisan jön,-e, mondjuk nem nagyon láttam felülnézetből, hogy mi az ábra. Aztán a bíró megvizsgálta a fogait, meg megdicsérte, hogy milyen szép. ^^  Ezután jött a többi hobbi kutya is, azután egyben mindenki körbement a ringben. A bíró végignézte az összes kutyát, és a végén egy aranyos mosollyal azt mondta, hogy: "Nekem ma Csinos tetszett a legjobban" :D Ott nyertük a kupát, a "Legszebb Hobbi Mudi" címmel. Ezután még egyet úszott Csin, aztán elmentünk terelni. Nagyon büszke vagyok rá, iszonyatosan ügyes volt, nem pörögte szét magát annyira, hanem figyelt, és jól csinált mindent. Petra is nagyon kedves volt, és tök éthetően magyarázott, sok mindent mondott amit eddig nem tudtam. :) Sajnos amíg tereltünk, lemaradtunk a "Legszebb Mentett Mudi"  kategóriáról, pedig jó lett volna. :( Ezután volt még egy játékos vetélkedő, tök jó feladatokkal, ott 2.-ak lettünk. Volt benne egy talicska tolós rész, mármint a kutyát toltam a talicskában, hát mentünk vagy gyök kettővel, de nem ugrott ki szerencsére. :D Volt még egy célbadobás, ahol 3 dobásom volt, hogy eltaláljam a palackokat, pont a harmadik dobásra sikerült. És még a labdát is visszahozta nagy nehezen Csini, így az plusz pont volt. És még egy helybennmaradásos feladat, ahol egy játékot kellett magam után húzni, mondjuk ez nem hozta volna amúgy sem lázba Csinit. :P Ott nyertük a játékot és a bögrét. Vettem még egy mudis naptárat is, és nagyon sok ismerőssel találkoztam, és sok új ismerősöm is lett, szerintem mind a ketten kifáradtunk. :P Nagyon jó volt a szervezés, és a társaság, a légkör is barátias volt, nem uralkodott el, az a"győzni akarok" hangulat mint ami általában a kiállításokon van, tényleg mindenki a mudik miatt jött oda. :)



Ő csak kintről tudja mondani, hogy más enjen be a vízbe. :P
-Szombaton pedig egy barátnőmmel mentünk túrázni az itteni erdőbe. Hát eléggé eltájoltuk magunkat, így nem a megszokott útvonalon mentünk, amin eddig, hanem egy jóval hosszabb szakaszon, így máshol is lyukadtunk ki mint kellett volna. :D Mondjuk elég izomlázam is lett utána, de azért megérte.


2015. május 8., péntek

Nikon

-Szerdán vééégre valóra vált amire anniy ideje spóroltam. *-* Megvettem az új fényképezőmet egy Nikon D3100-ast. :) Volt hozzá egy tok, minden tartozéka, és egy 18-55 mm-es objektív is. Suli után rögtön mentünk Bp-re, ezután nagy nehezen megtaláltuk, hogy mivel is kell menni pontosan, így egy kis metrózás és egy villamosozás után már ott is voltunk. :)








Labdaa :D





Yoduska :D


Vénusz szereti a fotózást :D


Ezután nem sok újjam maradt :D


Kaes <3 

Manuális fókusz próbálkozás 1 :D 
Manuális fókusz próbálkozás 2

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...