Oldalak

2014. október 16., csütörtök

Hétvége 10. 11-12.

- Még múlthét elején írt rám Vera, hogy van-e kedvem vele a IV, Örökbefogadó Nap és Kutyás Családi Nap-ra velük. Egyértelmű volt, hogy megyek, így legalább végre találkozunk. <3   Na itt jött az, hogy ha én megyek, akkor jön Csinó is. Eléggé be voltam ijedve, hogy az utazást tutira nem fogja bírni. Nade nem baj próba szerencse, meg ez egy vonat, és nem busz (ergo általában rendesek a kalauzok ellenben a buszsofőrök nagy részével khmm)  és így nem ráz annyira. Szombaton fél hétkor keltem, a cuccok már be voltak pakolva a táskámba. Gyors ellenőrzés, aztán elmentem a boltba, hogy legyen nálam kaja is. Ezután indultunk is Veráékhoz, jött a testvére is Szilvi tőlük pedig irány Bp. Keleti pályaudvar. :) Megvettük a jegyet, felszálltunk. Csini megkapta a gyógyszerét, hogy ne legyen rosszul. (legalábbis reméltem, hogy ettől nem lesz rosszul előtte nem kapott ilyet csak olvastam, hogy ez is segíthet) Na akkor kell valami, hogy én ne legyek rosszul. Elég ideges voltam a fejem is megfájdult, de nem akartam, hogy ez kihasson a kutyára, így én is vettem be egy Magne B6-ot. A vonat indulásakor elég ideges volt Csini, így minden kis jelre a tányérral manővereztem az orra alatt. A végére ő is meg én is megnyugodtunk, és szerencsére simán kibírta az utat a keletiig, de azért örült mikor leszálltunk. Nagyon tetszett neki a város, mindent megbámult a forgalom és a tömeg sem zavarta egyáltalán. Nagyon sok kutyasétáltatóval is találkoztunk. Innen mentünk a II. János Pál pápa térre. Pont mire odaértünk jött a telefon, hogy eltudnak minket vinni kisbusszal is, nem kell buszoznunk, ez nagy megkönnyebbülés volt. :D Még elmentünk Judithoz, az esemény fő szervezőjéhez, nála voltunk egy órát kb. Csini a liftet is jól bírta, fel sem tűnt neki. Itt beszélgettünk, és megismerkedtem Judit kutyusaival is.  Ezután mentünk ki a Strázsa kutyaiskolába. Rendhagyó módon Csini az ölemben utazott nem a lábamnál. Mikor odaértünk kicsit segítettünk pakolni, aztán elvittük a kutyákat sétálni. Mire visszaértünk nagyjából kezdődött a program. Némi csúszással végül is, de kezdődött a szépségverseny. Még ingyen RedBullt is kaptunk. :D Szegény Csicsi eddigre már fáradt volt és elaludt. Így mikor váratlanul mondták a nevemet, úgy kellett felébresztenem. Így kómásan, de sikerült elvinnem a bírók előtt, még a meghajlás is sikerült. Ezután jött a többi kategória, Vera második helyezett lett Logannal <33  Ezután jött a trükkverseny, addigra felébredt Csini szerencsére, és nagyon ügyes volt. Nem tudtam, hogy csak három trükköt lehet, így nekünk négy lett. >.<  Ezzel egy 3. helyezést szereztünk. Sajnos az eredményhirdetést már nem tudtuk megvárni, mert akkor lekéstük volna a vonatot. :/ Találkoztunk sok kedves ismerőssel, és egész sok mudi is volt ott, még a fajtamentéstől is!  Ezután átvágtunk a ligeten, és mentünk a villamoshoz. Na itt én megont rápörögtem, hogy tuti rosszul lesz, de szerencsére csak 5 megállót mentünk, és nem volt semmi baj. Ezután egyből szálltunk a buszra ami tömve volt nagyon, azzal mentünk tovább a keletiig. Ott még volt egy fél óránk a vonat indulásááig. Felszálltunk a vonatra, kerestünk helyet, Kutyák kidőltek, nagyon elfáradtak. :) Hazafelé mindent kitárgyaltunk Verával, könyvek, animék, filmek. Hazafelé jobban telt az út, egyrészt mert volt ülőhelyünk, másrészt mert aludt a csajszi, így nem aggódtam annyira érte. Nagyon nagyon jól telt ez a nap, hulla fáradt voltam. :D Képek később.

-Vasárnap pedig végre mentünk edzésre. Eszti szokás szerit nagyon jó kis pályát tett ki, egész gyorsan ment. Elkezdtük a zónázást is, az is jól ment, a kézenállásból kiindulva hamar leszűrte Csin, hogy mit kell csinálni. Azóta itthon is sokat gyakoroltuk, így remélem hétvégén még jobb lesz majd! :) Illetve vettem egy agilitys szoknyát, de vaószínűleg csak a jövőhéten ér ide. :(  Az övtáskám már eléggé használhatatlan, illetve kicsi is, nem fér el benne elég jutalomfalat, a játékról, klikkerről már dolgokról nem is beszélve. :o  Így remélem hamar itt lesz, hogy minél előbb használatba vehessem. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...