Oldalak

2013. november 30., szombat

Vegyes videó.

Ma végre megszerkesztettem a videót. Már elég régóta megvannak ezek a felvételek, csak össze kellett vágni. AKartam még bele pár dolgot, de csak jövőhéten lett volna rá időm, így az kimaradt. Szerintem jó lett, vagy legalábbis nekem tetszik. :D Elég sok minden van benne, bár korántsem minden. :) Végre a 20. boltba kb találtam klikkert. Mert persze a itteni kisállatkereskedésben nem lehet kapni, hát miért is lehetne? Bár már két hete vettem, nem tudom, miért csak most jut eszembe. :P ez sem lett valami hosszú. De majd gyűjtögetem még a vidiket, aztán csinálok egy tartalmasabbat :P


Új kúszók *-*

-Múlthéten rendeltem a vateráról 2db kúszót. Illetve gyerek alagutat. Az eladó csütörtökön adta föl, úgy volt, hogy már tegnap elmegyünk érte a postára, de előbb bezárt fél órával, mert most újítják. Na ma megérkeztek végreeeee a kúszók *-*.  Nagyon-nagyon tetszenek, tök nagy az átmérőjük, így Csini is simán átfér rajta. :D Nagyon tetszett Zsöminek is, főleg ha a labdát is dobtam neki. :P  Majd valamit kitalálok, hogy hogyan tegyem össze a kettőt, hogy 3m-es legyen. A videó elég rövid sajnos, mert pont lemerült a fényképező. Így egy ilyen rövid vidi lett, de a lényeg benne van.



2013. november 28., csütörtök

Kerültetés és lábszlalom

Egy ideje a lábszlalomon dolgozunk, és végre jól megy. :)
-Csini ismeri a kukucs parancsot, így abból indultam ki. Felvettem az alapállást, -jobb lábam elől- és átküldtem a lábam alatt. Klikk+juti. Ezt gyakoroltuk, mikor már simán elindult, akkor beküldtem, léptem egyet, és a másik oldalra kihívtam. Első nap csak ez az egy lépés volt. Második nap még egyet léptem, és így minden kéz segítség nélkül szépen lábszlalomozik.
-A másik a kerültetés. Az is nagyon jól megy, pár alkalom alatt szépen megkerül mindent, bár még eléggé közel kell mennem ahhoz, hogy megkerüljön egy fát vagy egy oszlopot. Szóval azon még dolgozni kell, hogy előreküldhetőbb legyen :) Sajna nem engedi berakni a videót, így itt nézhetitek meg. ;)


Huhuuuu és a másik hír. *-* Holnap érkezik meg a kúszónk. :D 2 db olyan, mint a képen. *-* fuu de várom máár :D  <<3






2013. november 3., vasárnap

Első engedelmes edzésünk, Monoron. :)

-Ma mentünk Csinivel az első engedelmes edzésünkre. Szegény, még mindig nem bírja az autózást, sokat hányt míg odaértünk. Nagy nehezen odataláltunk, mert rossz felé kanyarodtunk az elágazásnál (Gomba helyett Pilis felé mentünk, így egy 10 perces kitérőt tettünk) de aztán csak odaértünk.  Miután minden oltást rendben találtak, kezdődött az edzés. Huh. Na eleinte Csini mindenkire, és mindenre figyelt, csak rám nem. Aztán rájött, hogy talán azt kellene csinálni, amit mondok. Sok feladat volt én nagyon jól éreztem magam, és a többiek is jó fejek voltak.  Először   át kellett sétálni  a pálya másik oldalára, úgy, hogy a kutya a lábadnál megy pórázon. Na ezzel megküzdöttünk, de jól ment. Ott le kellett ültetni magunk elé, és befordulni a kutya mellé, mind a két irányban.  Utána helybennmaradás. ez még itthon sem ment valami jól, na ott meg pláne értetlenkedett Csini, jött utánam, pedig csak olyan 2 métert kellett menni. A végére csak helybennmaradt, aminek örültem. Utána egy olyan feladat jött, hogy egy fa dobozra kellett tenni egy jutalomfalatot, és a kutya addig helybennmaradt, csak az én engedélyemre ehette meg. Utána visszasétáltunk, és volt néhány akadály, azokon kellett végigmenni. Volt egy alacsonyra vett hinta, ugrók, szlalom, egy kúszó, karika.  Csininek nagyon tetszett a kúszó, élvezettel rohangált benne.  A többi akadályt már ismerte, azokkal nem volt gond. Jót beszélgettem a többiekkel is, remek délelőtt volt. Csini is, és én is hullák vagyunk. Szerencsére nem esett az eső, megvárta míg hazaérünk.    
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...