Majdnem egy hónap után újra itt. :D Igazából nem sok minden történt velünk, sajnos edzésen nem voltunk mióta utoljára írtam, remélhetőleg hétvégén eljutunk. Tegnapelőtt jutalomfalatot készítettem. Nagyon nagy sikere van, és elég sokáig el is áll. (2-3 hét hűtőben, ha nagytételben van, akkor fagyasztva még tovább) Tehát délutáni utam a henteshez vezetett ahol vettem 1 kg csirkemájat. Otthon felkockáztam jutalomfalat méretűre, és egy tepsibe tettem. Lehetőleg próbáltam nem egymásra halmozni a jutit hanem szép sorban egymás mellé, hogy ne süljön össze. Egy órára tettem be 100 °C-n, Ezután kihúztam a tepsit, és megkevertem az egészet. Elég sok levet eresztett a máj, de ahogy ákevertem ez eltűnt. Itt még csak meg volt főve igazából, és kiengedte a vizet magából. Ezután betettem még egy órára 150 °C-on. Itt szépen átsült, mondjuk igazából a tepsi szélén lévők száradtak meg úgy, ahogy eredetileg akartam. Megint átkevertem, és itt már kikapcsoltama sütőt, és bennehagytam a tespsit amíg a sűtő ki nem hűlt. (kb. fél óra) Itt már nagyon jól nézett ki, átsült az egész, de nem volt kemény, igazából jó puha, így simán lenyeli Csini nem csámcsog rajta. Nagyon szereti Csini, két napja ezt használjuk, és így legalább én is tudom, hogy mit eszik. Nekem árban is jobban megéri, hiszen kb ugyan annyira jön ki mint a párzsi, vagy virsli, de sokkal egészségesebb. :)