Sziasztok!
-Na már megint nagyon rég írtam, pedig már bőven lenne miről írni. Kezdem az elejével, áprilisban indult egy kezdő agility tanfolyam, ami minden pénteken van, erre járunk Csinivel. :) Az első edzésen csak az alapokat kezdtük el venni, azt, hogy rám figyeljen, kövesse a kezemet. A helybennmaradás eleinte kicsit bénán ment, de szokatlan volt még neki a helyzet, és a végére már szépen ottmaradt. Elkezdtük gyakorolni a kistartolást (,,GO!") is. Ez nagyon tetszett Csininek szép lendületesen futott. A kúszót is gyakoroltuk, az is nagyon jól ment neki, eleinte összehajtva volt rövidre, aztán kiengedve hosszúra. Na ez így remélem érthető. :D Kicsit bizonytalan volt, de a végére magabiztosan rohant végig az alagútban. Gyakoroltuk még a kerültetést is, az jól ment neki, azt már ismerte. Szóval én büszke vagyok rá, mert nagyon ügyes volt, bár egy kicsit szétszórt volt.
-Második edzésen vettük a franciázást, és két akadályszárnyat kellett kerültetni a kutyával, úgy, hogy a kettő között egy franciával kezet váltunk. Nem volt nehéz mert én és Csini is ismertük ezt a gyakorlatot. Kellett még olyat csinálni, hogy ki volt rakva három bója egymástól kb. 2,5 méterre, és vezetni kellett a kutyát (ugye a külső oldalamon) és a második bójánál átvenni franciával, aztán vezetni tovább. Így igazából egy "8"-ast írtunk le. :)
-Ezután jött a Monori Agility Kupa. Reggel 6-kor kelés, aztán összekészültem, és mentem a buszhoz, ahol találkoztam Lillával (és a kutyókkal) . Alig értük el a csatlakozást, mert sorompót kapott a busz, így futhattunk át a másik buszmegállóba, hogy ne menjen el a busz. Leszálltunk, sajnos nagyon esett az eső. Volt ott egy nagyon segítőkész fiatal lány, aki felajánlotta, hogy elvisz minket, mert ő is oda megy, de sajnos már nem fértünk volna be hozzá, így maradt a gyaloglás. Kb 20 perc gyalog a suli, és sajna azt a nagy ketrecet is cipelni kellett. Felváltva vittük azt a vackot, Lilla meg a kutyákat, és úgy biztatott, hogy ugyan gyorsabban kellene menni. :D Nagy nehezen odaértünk, vizesen fázva, és sárosan mert hát minden tiszta sár volt. Megkerestük az ismerősöket, aztán lesátoroztunk, mert elég sokat esett az eső. Jött a kezdő pályabejárás, aztán a futamok. Lilla csak Tiffanyval indult, ők voltak az utolsók kezdő midiben. Eléggé csúszott a föld, így néha Lilla és Tiffany is megcsúszott, de amúgy nagyon jó kis futamuk volt, egy verővel, ami miatt sajna nem lettek dobogósak. Jót beszélgettem
Noémiékkel is. Ezután jött a kezdő eredményhirdetés, és még megvártunk néhány futamot, aztán jöttünk haza, mert mindenkinek volt dolga. Illetve jöttünk volna, mert a buszsofőr volt oly "kedves" hogy nem engedett fel a buszra a kutyák miatt, így várnunk kellett még a buszmegállóban egy órát, addig fagyiztunk, meg sétáltunk egyet, aztán Lilla szülei átjöttek értünk. :)
|
Lilla-Tify |